Boncodfölde Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2007. (IV.25.) számú önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról „1/C szakasz”
A szociális és gyermekvédelmi ellátások megállapításának,
kifizetésének és folyósításának szabályai
7. §
(1) A havi rendszerességgel adott szociális és gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátások esetében a támogatásra való jogosultságot – a (2)-(3) bekezdésben meghatározott eseteket kivéve – a kérelem benyújtásának napjától kell megállapítani.
(2) A (normatív, az adósságkezelési szolgáltatásban részesülők, a kiegészítő és a helyi) lakásfenntartási támogatásra való jogosultság a kérelmezőt a kérelem benyújtása hónapjának első napjától illeti meg.
(3) Ha a kérelmet nem a formanyomtatványon nyújtották be, úgy a kérelem benyújtása napjának az írásbeli kérelem benyújtásának igazolt napját kell tekinteni, feltéve, hogy a formanyomtatványon történő utólagos bejelentés megtörtént.
(4) Ha a kérelmező a határozott időre megállapított ellátás jogosultsági időtartamának megszűnése előtt kéri a jogosultság ismételt megállapítását, az új ellátási jogosultságot a korábbi jogosultság megszűnését követő naptól kell megállapítani.
8. §
(1) A jogerősen megállapított pénzbeli ellátások folyósításáról
a) rendszeres támogatás esetén utólag, minden hónap 5. napjáig,
b) egyéb esetben a jogerőre emelkedést követő 5 munkanapon belül
kell gondoskodni postai vagy folyószámlára utalással, illetve pénztári kifizetéssel.
(2) Ha e rendelet 3. § (2) i) pontjában meghatározott havi rendszeres szociális vagy gyermekvédelmi pénzbeli ellátás – kivéve a lakásfenntartási támogatást és a kiegészítő gyermekvédelmi támogatást – nem teljes hónapra jár, a töredékellátás összege azonos az ellátás havi összege harmincad részének és az ellátási napok számának szorzatával.
(3) A havi rendszerességgel járó lakásfenntartási támogatás esetén a jogosultság kezdő hónapjában a havi támogatás teljes összegét kell folyósítani.
(4) A Gyvt-ben szabályozott kiegészítő gyermekvédelmi támogatás esetében, ha a kérelmet
a) a tárgyhónap tizenötödikéig nyújtották be, a támogatás teljes összegét,
b) a tárgyhónap tizenötödikét követően nyújtották be, a támogatás 50 %-kát
kell folyósítani.
9. §
(1) A havi rendszerességgel adott szociális vagy gyermekvédelmi pénzbeli ellátások esetében a támogatásra való jogosultságot
a) a megszűnésre okot adó körülmény bekövetkezését megelőző nappal kell megszüntetni, és a 8. § (2)-(4) bekezdésben meghatározott szabályok szerint kell a támogatás folyósításáról intézkedni,
b) a jogosult halála esetén annak a hónapnak az utolsó napjával kell megszüntetni, amelyre a támogatást utoljára felvette.
(2) A természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátások esetében a támogatásra való jogosultságot a megszűnésre okot adó körülmény bekövetkezését megelőző nappal kell megszüntetni.
10. §
(1) Eseti segély és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (továbbiakban: eseti támogatás) egy naptári évben
a) már megállapított rendszeres ellátásra való jogosultság esetén, legfeljebb két alkalommal,
b) egyéb esetben, legfeljebb négy alkalommal
állapítható meg úgy, hogy eseti támogatások folyósítása között legalább három hónapnak el kell telnie.
Ha az eseti támogatás iránti kérelem elbírálása során megállapítható, hogy egy adott időszakon belül az igénylő részére több alkalommal is indokolt segély vagy támogatás folyósítása, akkor a határozatban – konkrét időpontok és összegek megjelölésével – az adott év folyamán többszöri kifizetésről is lehet rendelkezni.
(2) Az eseti támogatás alkalmankénti összege nem lehet kevesebb ezer forintnál, éves együttes összege pedig nem haladhatja meg a nyugdíjminimum négyszeresét.
Felülvizsgálati szabályok
11. §
(1) E rendeletben meghatározott hatáskör gyakorlója elvégzi
a) az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, és az ápolási díj ellátások esetében az Szt. 25. § (4)-(7) bekezdéseiben meghatározott – a támogatási jogosultságra, a támogatás összegére vonatkozó – felülvizsgálatokat,
b) a normatív lakásfenntartási támogatás esetén – az egy négyzetméterre jutó elismert havi költség összegének változása esetén – a támogatás összegének felülvizsgálatát,
c) a kiegészítő gyermekvédelmi támogatás esetén – a Gyvt. 20/B. § (7) bekezdése alapján – a támogatási jogosultságra való felülvizsgálatot,
és gondoskodik az Szvhr-ben és Gyvhr-ben meghatározott módon a szükséges intézkedések megtételéről.
(2) A helyi lakásfenntartási támogatás, a méltányossági ápolási díj továbbá a rendszeres gyermekvédelmi segély ellátások esetében a hatáskör gyakorlója – a jogosult bejelentése vagy hivatalos tudomásszerzés alapján – rendkívüli jogosultsági felülvizsgálatot rendel el, ha a háztartás vagy a család egy főre jutó jövedelme változik, és a változás eredményeként a háztartás vagy család egy főre jutó jövedelme a jogosultság feltételéül meghatározott értékhatárt meghaladja. A támogatásra való jogosultság azonban csak akkor szüntethető meg, ha a háztartás vagy család egy főre jutó jövedelme a jogosultság feltételéül meghatározott értékhatárt 10 %-nál nagyobb mértékben haladja meg. A bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén e rendelet 14. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.
(3) A (1) bekezdés a)-b) pontjaiban meghatározott esetben a hatáskör gyakorlója határozattal dönt a felülvizsgálat eredményéről.
12. §
(1) A tényállás tisztázása érdekében – a (2) bekezdésben meghatározott eseteket kivéve – a döntés-előkészítő szervnek környezettanulmányt kell készíteni.
.
(2) Nem kell környezettanulmányt készíteni
a) ha az igénylőről vagy családjáról 1 évnél nem régebbi környezettanulmány a polgármesteri hivatalnál rendelkezésére áll,
b) temetési segély, köztemetés, alanyi jogú, normatív jellegű és méltányos közgyógyellátás, továbbá kiegészítő gyermekvédelmi támogatás ügyében indult eljárásokban.
(3)[2] Eseti segély, rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás ügyekben a kérelemnek teljes egészében helyt adó elsőfokú döntés esetén, ellenérdekű ügyfél hiányában mellőzhető a döntésből az indokolás és a jogorvoslatról szóló tájékoztatás.
13. §
E rendeletben szabályozott szociális és gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátásban részesülő személy a jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül köteles értesíteni az ellátást megállapító szervet
| < Előző | Következő > |
|---|







