Polgármesteri köszöntő

Polgármesteri köszöntő

Szeretettel üdvözlöm  Boncodfölde polgárait, a falunkból elszármazottakat és mindazokat, akik kíváncsiak erre a Zala folyó menti falura.
Ha van egy kis ideje, ismerje meg községünket. Ehhez nem kell mást tennie, csak az Önnek tetsző menüpontot kiválasztania. A menüben navigálva megismerheti Boncodfölde történetét, földrajzi elhelyezkedését, önkormányzatunkat és intézményeit. Megismerheti továbbá  rendezvényeinket és a közművelődéssel valamint sporttal kapcsolatos programjainkat.
Képviselő-testületünk fő feladatának tekinti, hogy Boncodfölde kellemes lakóhellyé váljék 385 polgára számára, ugyanakkor a meglévő értékeink, hagyományaink bemutatása mellett fontosnak tartjuk, hogy tájékoztassuk a község lakosságát és a településünk után érdeklődő, letelepedni és befektetni szándékozó kedves vendégeinket.
Őszintén remélem, hogy a közreadott információk a község iránt érdeklődőket segíti, hogy részletesen felfedezzék, megismerjék falunkat, s kedvet ad ahhoz, hogy személyesen is ellátogassanak hozzánk, polgárainknak pedig segítséget nyújt ahhoz, hogy a helyi közügyekben még tájékozottabbak, jártasabbak legyenek.
Bepillantást nyerhet az boncodföldi székhellyel bejelentett vállalkozók névsorába.
Ha bármilyen építő jellegű észrevétele van kérem írja meg nekünk!
Hasznos időtöltést kívánok:

Zsuppán Ernő

Polgármester
 
Szavazások
Ön, hogy szabályozná?
 
Ki olvas minket
Oldalainkat 2 vendég böngészi